Detroit Pistons

Varga Tibor
2004. 05. 03.

ERŐSSÉGEK

Az NBA második legjobban védekező csapata. Átlagban 85 pont alatt tartják a mindenkori ellenfelet. Hátul a liga legtöbbet blokkoló magasember-garnitúrája, elöl néha fojtogató letámadás. Kiegyensúlyozott csapatjáték. Hosszú és rutinos cserepad. A lassú, pozíciós támadás mellett egyre inkább alkalmazzák sikeresen a gyors lerohanásokat is.

GYENGESÉGEK

Egy igazi szupersztár hiányzik a döntő pillanatokban.

TÖRTÉNELEM

Volt egyszer egy legendás csapat Detroitban. A „Bad Boys”, azaz rosszfiúk néven elhíresült alakulat 1989-ben és 1990-ben is bajnoki címet szerzett. A 90-es évek közepén furcsa módon egy „jófiútól”, a zseniális Grant Hilltől várta azt mindenki, hogy visszavezesse a Pistonst a Keleti Konferencia elitjébe. Hill az 1994-95-ös idénytől kezdve hat szezonból négyszer be is vezette a gárdát a rájátszásba, de többre már nem futotta az erejéből: a detroitiak mind a négy alkalommal már az első körben kiszálltak. 2000-ben elérkezett a világvége Michiganben: Grant Hill – megunva a nyüglődést a gyengécske Pistonsszal – Orlandóba távozott. Az első Hill-nélküli szezon (a várakozásoknak megfelelően) 32-50-es mérleget hozott és visszazuhanást a konferencia törpéi közé. A következő idény viszont (a várakozásoknak egyáltalán nem megfelelően) 52-30-as mutatóval, konferenciagyőzelemmel és a playoff második körével ajándékozta meg a Pistons-híveket. A csodás feltámadás leginkább az év edzőjének választott Rick Carlisle és a Hill-cserében megszerzett, az év védőjátékosa címet kiharcoló Ben Wallace műve volt. 2002 nyarán a Pistonst jó érzékkel építgető Joe Dumars egy merész húzással elcserélte a csapat legjobb pontszerzőjét, Jerry Stackhouse-t a washingtoni Hamiltonért, és az elképzelés fényesen bevált. A sztárok nélküli, de összecsiszolt csapatjátékot és kíméletlen védekezést produkáló Pistonst már csak a New Jersey Nets tudta megállítani a Keleti Konferencia döntőjében. És hogy kerek legyen a történet: az idén februárban megkaparintott Rasheed Wallace személyében egy „rosszfiú” repítheti ismét csúcsra a detroiti egyletet.

HÚZÓEMBEREK

Az előző két szezonban Ben Wallace volt az év legjobb védőjátékosa. Az elképesztő fizikumú erőcsatár-center keverék emberfogásban sem rossz, de igazi erőssége a palánk közeli terület feletti őrködés: ha netán az ellenfél túljut a Pistons első védelmi vonalán, máris ott tornyosul Wallace. Blokkol, megfélemlít, kisegít. Az NBA legjobb lepattanózói és dobásblokkolói között van. A legizmosabb NBA játékos. Támadásban legfeljebb középszerű, kifejezetten ügyetlenül kezeli a labdát, bár Larry Brown keze alatt ezen a téren is fejlődött. Még Shaqnél is gyengébb büntetőző. Nem csillogó tehetség (nem draftolták!), de legendás munkamorálja révén a korszak védőjátékának ikonja lett belőle.

A Portlandet idén februárban otthagyó Rasheed Wallace az egyik legsokoldalúbb magasember. 211 cm-es magassága és átlagon felüli atlétikus képességei mellett ügyesen bánik a labdával is. Finom keze van. Jól mozog a palánknak háttal is, de tempódobásai szintén kidolgozottak. Ha akar, remekül védekezik. A magasemberek között párját ritkító, ahogy a hárompontosokat dobja. Teljesítménye azonban néha egyenetlen, hajlamos beleszürkülni a mezőnybe. Az is előfordul, hogy nem a játékával tűnik ki a pályán: az egykori fenegyerek ugyan mára kissé lehiggadt, de azt nem garantálhatjuk, hogy túl van már karrierje utolsó technikai hibáján vagy kizárásán…

A ma már a keleti konferencia legkiválóbb hátvédei között emlegetett Richard Hamilton játéka nem túl látványos, de roppant hatékony. A feltűnés nélkül dolgozó dobóhátvéd nem palánkrengető zsákolásairól híres. Halálos középtávoli tempóiról már annál inkább. Villámgyors, jól kezeli a labdát. Remekül használja az elzárásokat és gyorsaságát a labda nélküli mozgásnál. Egyre többször hozza helyzetbe csapattársait. Ritkán hibáz büntetőt. Törékeny testalkata miatt nem a védekezés az erőssége. A hárompontos vonalon túlról már nem igazán veszélyes.

ALULTELJESÍTŐK

A nyáron szerződtetett Elden Campbellt néhányan akár a kezdőcenter pozíciójában is el tudták volna képzelni. Ezzel szemben még csak hasznos cserember sem lett belőle az idén. A nagyszerűen teljesítő török Okur már év elején kiszorította a csapatból, majd Rasheed Wallace érkeztével még kevesebb lehetőség jutott a veterán Campbellnek. A 36 éves játékos pedig nem akárki: fénykorában a 90-es évek nagy centereinek az életét is megkeserítette. Különösen a támadójátéka figyelemreméltó. Erős fizikuma, finom keze, kidolgozott palánk alatti mozgása révén veszélyes pontdobó. Lepattanózásban és védekezésben sem rossz. Az évek múlása azonban az ő tudását is elkoptatta.

REMÉNYSÉGEK

Tayshaun Prince tavalyi újoncidényében nem sokat villantott meg tehetségéből. Legalábbis nem az alapszakaszban. A playoff első körében az Orlando ellen azonban bejátszotta magát a csapatba és a detroiti szurkolók szívébe. A nyurga kiscsatár hosszú karjaival ideális védőnek bizonyult Tracy McGrady ellen (sőt Allen Iversont is jól fogta), emellett pedig a legkiélezettebb helyzetekben sem remegett meg a keze. Idén már a kezdőcsapatban kapott helyet. Sokoldalú játékos. Szívós, kellemetlen védő. Az egyik legjobban blokkoló játékos a posztján. Lendületesen tör a gyűrű felé, látványos zsákolásai vannak. A triplavonalon kívül sem szabad üresen hagyni. A rájátszásban mindig lehet rá számítani. Egyelőre túlságosan filigrán, erősödnie kell. Mozgása, dobómozdulata kissé rendezetlen.

Attól a naptól kezdve, hogy Darko Milicic lett a 2003-as draft második választottja, elkezdődött a találgatás. A jövő domináns centerfenoménje vagy hatalmas balfogás? Egyelőre csak nagy ígéret. A szerb fiú 216 cm-es magassága párosul a jugoszláv iskola pallérozottságával. Ügyesen kezeli a labdát, jól dob. Kiválóan lepattanózik. Magas játékintelligencia. Mindezekből az NBA-ben még semmit nem mutatott, egyelőre még perceket sem nagyon kap. Ha feltételezzük, hogy Joe Dumars, a Pistons menedzsere ezúttal sem lőtt bakot, akkor Milicic a liga meghatározó középjátékosa lehet.