nbaball
nbaball
Menü
 
Time
 
Videók
 
NBA Csapatok
 
PORTLAND TRAIL BLAZERS

Portland TrailBlazersPortland TrailBlazers

Szakály Máté
2006.02.05.

 

ERŐSSÉGEK

Szinte alig van. Ihletett napjaikon piócaként tapadnak az ellenfeleikre, gyakran hatalmas blokkok kíséretében hiusítva meg pontszerzésüket.

 

GYENGESÉGEK

Portlandben még várat magára a felismerés, hogy a kosárlabdát pontokra játsszák, ugyanis ebben a kategóriában a liga sereghajtói. A pontszerzés mellett a lepattanók elhalászásával is hadilábon állnak. Kiábrándítóan gyenge büntetőzés. A triplavonalról teljesen veszélytelenek. Csekély mennyiségű lopott labda.

TÖRTÉNELEM

A Bill Walton fémjelezte 1977-es bajnoki cím dicsőséges, de múló epizódnak bizonyult Oregonban, mivel a center távozása után a play-off első köre rendre a végállomást jelentette a Blazersnek. A köhécselő „motorba” a houstoni egyetemről érkező, magasabb oktánszámú „üzemanyag” lehelt ismét életet. A 80-as évek végére igazi szupersztárrá fejlődő Clyde Drexler - nagyszerű kiegészítő emberek (Terry Porter, Buck Williams) közreműködésével -ismét a nyugati konferencia élmezőnyébe emelte a Portlandet, de a célegyenesben két legendás csapat (1991-ben a Detroit, 1993-ban a Chicago) ellen is kifulladtak. A két elbukott finálét követő években újfent a középcsapatok közé süllyedtek, s a meccsek mellett ikonjukat is elvesztették. Paul Allen pénzt nem sajnálva súlyos dollármilliókból épített új gárdát, amely az ezredfordulóra a liga egyik legütőképesebb alakulatává kovácsolódott. A sztárokkal (Scottie Pippen, Rasheed Wallace, Arvydas Sabonis) teletűzdelt Blazers azonban hiába diktált követhetetlen tempót az alapszakaszban, 1999-ben és 2000-ben is vert seregként pottyant ki a főcsoportdöntőből. A visszavonulás szélén egyensúlyozó játékosokkal 2003-ig folyamatosan elvergődtek a rájátszásig, azonban a már megszokott dicshimnuszokban való „szereplés” helyett bűnügyek elkövetőiként adtak munkát a zsurnalisztáknak. John Nash általános igazgató megunva a brooklyni gettókat hajazó Rose Garden légkörét, fokozatosan eltávolította a renitens elemeket és elkezdte az újjáépülést.

HÚZÓEMBEREK

Zach Randolph sokkal veszélyesebb támadójátékos, mint azt az ember gömbölyded alakja és bárgyú tekintete alapján gondolná. Könnyed labdakezelésével, meglepően dinamikus indulásaival és irányváltoztatásaival könnyűszerrel játssza magát tisztára. 5-6 méterről is halálbiztosan küldi útjára a kétpontost. Hatékony turnaround-jumper. A palánk közelében ügyesen vegyíti a fineszt az erővel. Ha úgy tartja kedve, van szíve leosztani a labdát. Bár jó lepattanózó, védekezése középszerű. Labdát csak akkor blokkol, ha ellenfele legalább olyan kevéssé ruganyos, mint ő. Ám hiányosságai eltörpülnek kezelhetetlen és lezser személyisége mellett. Verte már orrba csapattársát, az oregoni fogda vendégszeretetét is élvezhette tiltott kábítószer-birtoklás miatt, notórius késő és lógós. Ha sikerülne elsajátítania McMillan versenyszellemét, illetve teljesen kiheverné súlyos térdsérülését, a sikerek elérésének fő letéteményese lehetne.

ALULTELJESÍTŐK

Theo Ratliff szárítókötél hosszúságú karjaival és elefánttalpnyi praclijaival évek óta a liga legjobb dobásblokkolói közé tartozik. Játszi könnyedséggel paskolja el a kisemberek dobáskísérleteit, hiúsítja meg a centerek zsákolásait. Vaskos izomkötegei dacára lazán futkorászik egyik palánktól a másikig. Védekezésben szinte összemorzsolja ellenfelét. Az Atlantából 2004-ben érkező magasembertől mindezt a Rose Garden közönsége csak pár hónapig láthatta. A busás szerződéshosszabbítást követően fáradt gumiként eresztett le és mára a liga egyik legjobban fizetett cserejátékosává vált. Ruganyossága a múlté. Eltévedt harcosként téblábol a parketten. Az offenzívában teljesen impotens. Lelkes, de nem túl hatékony pattanózó. Mozdíthatatlannak látszó szerződése súlyos teher a Blazers költségvetésében.

REMÉNYSÉGEK

Darius Miles-nak megvannak az adottságai ahhoz, hogy csapata vezéregyéniségévé váljon. Bedobótól szokatlan fürgesége és magasugrókat megszégyenítő emelkedése lehetővé teszi, hogy leatletizálja ellenfelét. Pillekönnyű súlya és csontos testalkata ellenére kedvelt időtöltése a festékben mindenkin átugorva ágyúdörrenésszerű zsákolásokkal pontokat szerezni. Védekezésben is az átlag felett teljesít. Blokkol és lepattanózik. Szemfüles labdatolvaj. Öt méternél távolabbról szinte veszélytelen a gyűrűre. Gyenge büntetőző. Érdekes, közönségcsalogató stílusú játékos, akit nem könnyű keretek közé szorítani Kamikaze játékfelfogása kockázatokat is rejt, felfelé ívelő karrierjét idén egy súlyos térdsérülés vetette vissza.

A streetball pályákon felcseperedő Sebastian Telfair a gepárd sebességével száguldozik a parketten. Új generációs irányító, bármikor sülnek a no-look és hátmögötti passzok. Tökéletes labdakezelés. Meg kell tanulnia az egyes poszt alapvető sajátosságait. Gyakran társai sem tudják, mit fog kezdeni a játékszerrel. Egyenetlen dobóteljesítmény. Védekezésről alig hallott.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Calendar
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Chat
Név:

Üzenet:
0 / 250
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazás
Honlap
Szerinted jo a honlap?

Igen
Van még mit szerkeszteni
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2007-05-13
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG